11. fejezet: Bonyodalmak

Még soha nem volt részem ilyesmiben, Scary csókja különbözött mindentől, amit eddig tapasztaltam. Egészen más dimenzió volt, a világ szinte felrobbant körülöttem és vágy öntötte el a testemet. Boldogságot éreztem, nagyon régen volt részem benne. Az ajkai puhák és finomak voltak, szinte már annyira valóságos volt, mintha tényleg a karjaimban tarthatnám. Bizarr látvány lehetett, de tudtam, hogy ez nem számít. Vágytam a csókjaira, nekem ő nem csak egy szellem volt. Annál sokkal több. Gyönyörű volt, miért ne lehetne az enyém? A mámor ezt súgta nekem, és én hittem neki, mert tökéletes volt ez a pillanat. Egészen addig, amíg véget nem ért.
- Aeron, mit művelsz?! – lökött el magától. A kezei átlebegtek a testemen, nem tudott messzebb tolni. Mikor erre rájött, hátralépett.
- Ne rontsd el a pillanatot – mormoltam halkan és folytatni akartam. De ő nem engedett.
- Mit művelsz?
- Vágyom rád – suttogtam halkan a szemeibe nézve. Könnyeket láttam. Megdermedtem. Még alkoholos állapotban is éreztem a visszautasítást. Neki talán nem kellettem. A felismerés leforrázott.
- Halott vagyok, Aeron – suttogta szomorúan.
- Számomra nem – tiltakoztam hevesen, de hiába kezdeményeztem, egyre inkább hátrált.
- És láthatatlan…
- Számomra nem. Én látlak! – ellenkeztem. Hiszen mit számított? Akartam őt. Annyira szép volt, annyira kedves. Még soha nem törődött velem senki ennyire, mint ő. Becky-t kivéve.
- Próbáld meg mással enyhíteni a testi vágyaidat! – csattant fel dühösen. Zaklatottnak tűnt. Én zaklattam fel. Pedig én csak… szeretni akartam. A felismerés szinte pofán vágott. Hátratántorodtam.
- Minden rendben? – enyhült meg a tekintete, úgy néztem rá, mintha most látnám először. Hirtelen mindent másképp láttam, minden megvilágosodott. Felébredtem. Alaposan végigmértem az egész testét, hibátlan volt. Az arca hófehér és bársonyos, könnyes szemei olyan kékek voltak, akárcsak az ég, vagy a vége láthatatlan tenger. A haja göndör hullámokban omlott a vállára, keretezve a világ legszebb arcát. Az alakja… tökéletesebb bárkiénél. Egyszerűen gyönyörű.
- Aeron?
- Szeretlek – suttogtam és egyenesen a szemeibe néztem. Láttam, ahogy az egész teste megmerevedik, és döbbenet suhan át az arcán. Ő is úgy nézett rám, mintha most látna először. De ő nem úgy, ahogy én az előbb. Mintha egy idegen lennék, mintha csak egy apró porszem lennék, vagy egyetlen csepp a tengerben.
- Sajnálom. Én nem szeretlek – suttogta hideg, metsző hangon, és eltűnt. A világ megfordult a tengelye körül. Megbotlottam valamiben és döbbenten estem le a földre. Hosszú ideig csak ültem és néztem magam elé. Annyi mindent éreztem abban a pillanatban. Különös fájdalom öntött el, olyan, amit már nagyon régen nem éreztem. Némán felálltam, az ágyhoz vánszorogtam és ledőltem rá. Aztán már aludtam is.

Mikor felébredtem, először semmire nem emlékeztem, aztán felderengett minden egyes pillanat.
- Francba – morogtam és felpattantam. – Scary? Scary? – kérdeztem a csendben, de nem történt semmi. Mi a fene ütött belém? Megcsókoltam majd szerelmet vallottam egy szellemnek! Francba… ezt aztán jól elrontottam. Elvesztettem egy barátot, megint. De miért tettem? Hiszen én Rebeccát szeretem. Ő számomra halhatatlan. De akkor miért? Miért önt el a vágy, ha arra a csókra gondolok? Miért fáj, ha arra gondolok, hogy elutasított? Mindent elrontottam.
- Ne haragudj! Scary? Kérlek! Scarlette… én nem gondoltam komolyan, amit mondtam. Beszélnünk kell. Kérlek – suttogtam, de nem érkezett válasz. Zajt csak a földszinten hallottam, a szüleim már felkeltek, és talán a húgom is. Nem volt kedvem hozzájuk, egyáltalán nem. Inkább a szobámban maradtam, csak enni mentem ki, de nem szóltam senkihez. Becky képe lebegett előttem. Elárultam őt. A képe vajon hol lehet? Még mindig nem találtam. Aztán eszembe jutott az az érzés, ami tegnap éjjel a fejembe szállt, és döbbenten tapasztaltam, hogy még mindig nem múlt el. Talán még nem ment ki belőlem teljesen az alkohol, talán még mindig hat rám. Még másnap is. Szédültem, de egyáltalán nem érdekelt. A csók és a tegnapi pletykák jártak a fejemben. Olyan hihetetlen ez az egész. A lidércek története, Scarlette múltja, Sherilyn… Miért érzem úgy, hogy minden, amit eddig átéltem kapcsolatban áll egymással?

Napokig nem láttam ezután, pedig annyi kérdésem lett volna hozzá. De tudtam, hogy most mindent elrontottam. Hogy mondhattam akkora képtelenségeket? Még hogy én őt szeretni? Ő egy szellem. Csak azt nem értem, hogy ha ezt tudom is, miért hiányzik annyira, ha nincs velem. Már nem is akartam annyira hazamenni, pedig már csak egy hónapom volt itt hátra. Nagyjából, talán egy kicsit több. Mostanában kezdtem megváltozni. Egyre többet olvastam, és elkezdtek érdekelni a könyvek. Talán mégsem olyan értelmetlen hülyeség, mint hittem. Emellett Mirával és Teddel is egyre több időt töltöttem. Nem volt más szórakozásom, ráadásul remekül éreztem magam velük. Többet nevettem, mint eddig valaha, és Hópehely hátára is újra felültem. A múltkori baleset nem ismétlődött meg, Sherilyn se bukkant fel újra. Scarlette távolléte alatt minden annyira normális lett, eltűnt a misztikum érzése a levegőből és ez nyugtalanított. Kezdett olyan lenni, mintha Scarlette nem is lenne valóságos. Csak a földszinti képen nézhettem mozdulatlan vonásait. Senki nem értette, hogy miért nézem azt a képet. De minden este miután mindenki lefeküdt, leültem a kép elé és csak néztem. Meg akartam győzni magam, hogy nem csak képzeltem ezt az egészet.
- Mi olyan különleges ebben a képben? – kérdezte egy hang a hátam mögött. Megperdültem és Lissa kíváncsi tekintetével találkoztam. Sóhajtottam egyet. A balesetem óra annyira eltávolodtunk, és csak most éreztem, hogy tényleg semmit nem tettem ellene. Láttam mindent a szemeiben, ezt is.
- Nem tudom – feleltem őszintén. Mi volt olyan különleges abban a lányban? Számomra nem csak a titkai és lidércléte volt az, ami érdekelt. Ő maga volt a különleges. Talán mert a barátom volt, amíg el nem rontottam mindent. De tényleg csak barátság lenne, amit érzek, vagy annál valami több? Igaz lenne, amit részegen éreztem? Szeretem?
- Minden este őt nézed.
Meglepetten néztem rá.
- Láttalak – vonta meg a vállát. – Megváltoztál.
- Hogy érted?
- Nem tudom, de valami megváltozott. De tetszik az új bátyám – mosolygott rám. – Csak többet foglalkozhatna velem…
- Ne haragudj. És te? Miért kerültél miután….?
Lesütötte a szemét.
- Furcsa dolgokat mondtál – suttogta. – Nem tudtam, hogy mi ütött beléd. Apát teljesen kikészítetted, pedig a karjaiban hozott haza. Anya majdnem szívrohamot kapott amikor meglátott titeket. Azt hittem… azt hittem… meghaltál.
- Annyira sajnálom – válaszoltam bűntudatosan és hagytam, hogy hozzám bújjon, és szorosan átöleltem. Ő volt az én kicsi húgom és szerettem őt. Megvédeném, még ha egy egész hadsereggel kell is szembe szállnom. Bár talán ez előbb lesz, mint hinném. Egyre szebb és szebb lett. Nem kell sok idő, és nyugta sem lesz a férfiaktól.
- Különös ez a hely – szólalt meg hirtelen. Kérdőn néztem rá. – Voltam a könyvtárszobában, és láttam egy másik festményt. Hátborzongató volt. Azóta rémálmaim vannak – suttogta és láttam a szemeiben a félelmet. Összeszorult a torkom. Ebbe már a húgom is belekeveredett, muszáj beszélnem Scarlette-tel. Ez nem mehet így tovább. Ökölbe szorítottam a kezemet, de igyekeztem leplezni az ingerültségemet Melissa elől. Nem szabadott még nagyobb veszélybe kevernem.
- Ne gondolj arra a képre, Liss. Az tényleg elég ijesztő. És ha bármi baj van, csak szólj nekem, rendben? – néztem rá aggodalmasan. Mosoly jelent meg az arcán.
- Rendben, de nem vagyok buta. Elkomorodtál, és érzem, hogy több van emögött, mint amennyit én tudok. Múltkor hallucináltál, de te nem vagy őrült. Tudom. Szóval?
- Nem tudom miről beszélsz – hazudtam. – Agyrázkódásom volt, előfordul az ilyesmi.
- Így is lehet – vonta meg a vállát sóhajtva, és csalódottan nézett rám. Sajnos, ő még nálam is kíváncsibb volt. Ezt pontosan tudtam, és megijedtem. Nem hagyhattam, hogy ebbe belekeveredjen, túl veszélyes. Sherilyn a lidércfény, óriási hatalma van. Megborzongtam a hidegre gondolva, amit miatta éreztem.
- Most komolyan detektívesdit akarsz játszani?
- Nem, de ismerlek, Aeron. Titkolsz valamit. Nem bízol bennem? – nézett rám kiskutya szemekkel.
- Dehogynem, de ha egyszer nincs semmiféle titok? Higgy nekem.
- Na jó – bólintott, de nem igazán győztem meg. Hasonlítottunk ebben, nagyon is. Némán néztem, ahogy felmegy a lépcsőn, majd hallottam, ahogy becsukódott a szobájának az ajtaja. Cselekednem kellett. Liss nem véletlenül álmodik Sherilynnel, soha nem szokott rosszat álmodni. Meg kell tudnom, hogy pontosan mit álmodott, de előbb meg kell keresnem Scarlette-t. Elegem volt abból, hogy a sötétben kell tapogatóznom, amikor ő ismer minden sötét titkot. Éreztem, hogy valahol az épületben van. Már csak meg kellett keresnem.