8. fejezet: A lidércek története

Életem legborzalmasabb hete következett, nem kelhettem fel az ágyból, megállás nélkül köhögtem, hol rázott a hideg, hol tűzön égtem, ráadásul megölt az unalom. Vagyis csak majdnem. Scarlette velem volt. Nem értettem miért. Nem volt hajlandó válaszolni. Mintha a levegőnek tettem volna fel a Sherilynnel kapcsolatos kérdéseket. Soha nem láttam még ilyen makacs nőszemélyt. Főleg aki még ennyire kiismerhetetlen is lett volna. A másik kérdésem, amire nem válaszolt, az Rebecca képének az eltűnése volt. Mikor legelőször magamhoz tértem a lovas kaland után, már nem volt az éjjeli szekrényemen. De senki nem mondott semmit. Semmiről.

Anya nem engedte, hogy bármit is tudjak a lelkiállapotáról. Úgy tett, mintha mi sem történt volna. Néha komolyan azt hittem, hogy az egész meg sem történt, csak a szeme alatti fekete karikák árulkodtak. De azt arra fogta, hogy miattam aggódik. Az apám is hazaért, de ő is úgy tett, mintha mi sem történt volna. Nem bírtam idegekkel, nem bírtam az apámat látni se. De felmerült bennem, mi van ha csak én őrültem meg? Ha tényleg meg sem történt az egész, csak az agyrázkódásom okozott valamiféle hamis emlékfélét. Vajon, Sherilyn igazi volt?

Liss is furcsán viselkedett velem, mintha ő lenne az idősebb és nem fordítva. Távolságtartó és kedves volt. És hiába kértem meg, hogy szóljon Tednek és Mirának, annak két embernek, akiknek az életemet köszönhettem, egyszer sem látogattak meg. Én pedig nem mehettem sehova, és erről Scarlette gondoskodott. Valahányszor sétálásra adtam a fejem, hangzavart csapott, ledobált – kissé érdekes megfogalmazás, tekintve, hogy szellemről beszélünk, de valahogy ezt ő kezek nélkül is megoldotta - néhány dolgot a földre, és már jött is az anyám.

- Mi folyik itt? – csattantam fel ingerülten, amikor Scarlette belibbent a szobámba. Megtorpant és úgy nézett rám, mintha fogalma se lett volna, hogy miről beszélek. Nem tudtam tovább eltűrni ezt az egészet. Köhögni kezdtem, mire ráncba szaladt az arca az aggodalomtól. Ez is bosszantott. Mostantól valami kisgyerek leszek a szemében? Hát mindent elrontottam?
- Mire gondolsz? – kérdezte ártatlanul. Dühösen felültem, hogy közelebb kerüljek hozzá.
- Miért nem vagy képes legalább egyszer nem titkolózni? Az a nő csinált velem valamit, és ezt te is tudod. Nem tudom, hogy mit, és miért, de te tudod. Olyan volt, mint te. Ő volt a nő a képen. Nem a semmitől estem le a lóról és kaptam tüdőgyulladást. Szóval, hallgatlak…
- Aeron… - suttogta tiltakozva, de a dühös tekintetem elhallgatatta. – Én erről nem beszélhetek.
- Jó. Akkor megkeresem, és megkérdezem őt magát – csattantam fel, és már álltam is fel. Nem gondoltam komolyan, hiszen fogalmam sem volt, hogy hol kereshetném. De a rémület az arcán egyértelmű tette, hogy azt mondtam, amit mondanom kellett.
- Nyertél – sóhajtotta keserűen, a tekintete a távolba meredt. Nem nézett rám, inkább az ablakon át figyelte az üvegen végigpergő esőcseppeket. – De ülj le, mert hosszú történet lesz.
Szó nélkül megtettem, amit kért. Nem szólaltam meg, nem szakítottam félbe. Csak vártam.

- Valamikor a görög istenek fénykorában Héra, Zeusz felesége, megelégelte, hogy férje mindenkivel megcsalta, és elcsábított szórakozásképp egy halandót, hogy bosszantsa hitvesét - kezdett bele monoton hangon, én pedig meglepetten hallgattam. Nem értettem az összefüggést. – Héra és az ember románcából született egy eltitkolt fiú, de sajnos Zeusz tudomást szerzett róla. Nem örült neki, megvette Hérát és a gyermeket, de nem tett semmit, csak megtiltotta, hogy bárki is isteni erővel ruházza fel az isteni fattyút. Egy ideig béke volt közöttük, egészen addig, amíg Hetsis, félisteni voltáról nem tudva beleszeretett egy nőbe, aki Zeusz legújabb kiszemelt halandó szeretője volt.
A fiú nem tudott róla, hogy kit csábított el, egészen addig, amíg Zeusz haragra nem gerjedt és villámmal nem sújtotta őt, és az apját. Azonnal meghaltak. Héra bármennyire is tagadta nem volt olyan érzéketlen, mint ahogy azt a korabeli történetek mesélik. Nem foglalkozott a fiával, de titokban nyomon követte az életét és kedvelte őt. Megairához, a bosszúállás egyik istennőjéhez, és Hekatéhoz, az alvilág háromfejű, háromtestű istennőjéhez fordult, hogy bosszút álljon gyűlölt férjén. De nyíltan nem mert szembeszállni vele. Megaira és Hekate különös, eddig ismeretlen átkot szórtak Zeusz szeretőjére, Hetsis szerelmére. Amarante lidérc lett.

- Lidérc?
- Nos… ő inkább hasonlított egy szellemre, mint egy lidércre.
- Mi a különbség?
- A szellemek az emberek nyughatatlan testetlen lenyomatai, a lidérc ennél sokkal több. Képes választani az emberi és a szellemi lét között. Alakot változtat, valamint különleges hatalma van. A szellem viszont csak egy egyszerű kísértet. Nos… Amarante a kettő ötvözete volt, az átok nem úgy sült el, ahogy tervezték. Ráadásul állapotos volt Hetsistől, amikor az átok utolérte. Arról nincsenek történetek, hogy hogyan hozta a világra a gyermekeit, a lidérceket, de ők már rendelkeztek az alakváltás, a fagy és a gondolati erő képességével. Amarante belehalt a szülésbe, testetlen lelke kínok között elenyészet, és a három ikergyermek egyedül maradt a világon egyedülálló lényekként. Az Olimposz megtagadta őket, még Héra is. Amarante utódai a mai napig abban a házban élnek, ahol egykor ő eltávozott. A lidércek évszázadok alatt egyre többen és többen lettek. Mivel volt bennük egy kis emberi, csak a haláluk után váltak lidérccé és csak is azok, akik féltek meghalni. Megalapították a lidércek városát, és ott éltek. Amarante nőutódjai lettek az uralkodók, a lidércfények.
A lidércfény feladata eldönteni, hogy kiből legyen halála után lidérc, és hatalmában állt megátkozni az árulókat, hűtleneket. Őket egy különös átokkal sújtotta. Megfosztotta őket az alakváltás jogától, csak lidércként, testetlenül létezhettek, láthatatlanul az emberek előtt és csak azokra a helyekre látogathattak, amelyeket ismertek emberi életük során. Megfosztotta őket minden tisztelettől, kiközösítették a lidércek rejtett városából, Nimaréből. A Lidércfény hatalmasabb és veszedelmesebb minden lénynél, de általánosságban a jóság megakadályozza, hogy visszaéljenek a hatalmukkal. Jobb esetben.
- Sherilyn is ilyen… lidércfény?
Scarlette bólintott.
- Ő a legrosszabb fajta, nem hajlandó lemondani a hatalmáról és mindent megtesz, hogy még hatalmasabb legyen. Hihetetlen erővel rendelkezik. Minél többet hallottam ezt a történetet, annál biztosabb vagyok benne, hogy az istenek átka nem éppen úgy sült el, ahogy tervezték.
- Téged Sherilyn átkozott meg, te is lidérc vagy – jöttem rá hirtelen az összefüggésre, olyan egyszerűnek tűnt. Olyan kézenfekvőnek.
Scarlette szomorúan bólintott.
- Mit keres a festménye a könyvtárszobában? – kérdeztem, mire gyanúsan félrenézett.
- Mivel ő a társadalmam vezetője, és a szüleim akkoriban tisztelték őt. De nem akarok erről beszélni, Aeron. Nem azért van az a kép ott, mert szeretném, hogy ott legyen.
- Örökre így maradsz? – Valahogy fájt a gondolat, hogy örökre ilyen létre legyen ítélve, mert ez szörnyű lehet.
- Igen.
- Nincs semmilyen lehetőség?
Habozott.

- Lehetséges lehetőség nincs – felelte rejtélyesen. - Az emberek nem látják a se a lidérceket, se a megátkozott lidérceket. Felkeltetted Sherilyn érdeklődését, azzal, hogy látsz minket, hogy látsz engem. Meg akar ölni, és meg is fog – közölte hirtelen ridegen, mire hátrahőköltem. Kész tényként közölte, mintha aláírták volna a halálos ítéletemet, vagy mintha máris halott lennék.
- Hát… köszönöm a biztatást – nyögtem ki, mire ökölbe szorította a kezét.
- Neked tényleg fogalmad sincs, hogy mibe keveredtél? Hogy lehetsz ennyire idióta?
- Miért akar megölni?
- Mert ő Sherylin, ne hidd, hogy létezik olyan lény, aki ismerné az észjárását – tért ki a válasz alól. Éreztem, hogy hazudik. Nem tudom, honnan, de tudtam. Már megint nem mondott el mindent. Új témába kezdtem, ami szintén nem hagyott nyugodni.
- Miért ilyen velem mindenki? Távolságtartó és rideg?
- Miről beszélsz? – nézett rám értetlenül, mintha nem tudná, mintha nem lenne egyértelmű.
- És miért nem engedsz felkelni? Miért nem látogat meg Mira és Ted? Miért csinál úgy az anyám, mintha az apám nem csalta volna meg és nem kapta volna rajta? Miért csinál úgy az apám, mintha nem ő miatta rohantam volna el? Miért ilyen idegen Melissa?
Scarlette rémülten, és döbbenten meredt rám, hosszú percekig csak a saját kitörésem okozta zihálásom hallottam.
Óvatosan beszélt hozzám.
- Aeron… azért ilyenek veled, mert nem tudnak veled most mit kezdeni. A baleset előtt mindenért balhéztál mindenkivel, kiállhatatlan voltál. Délután elmentél lovagolni és Sherilyn megtámadott. Az apád akkor ért haza és ő talált rád, majd hozott haza. Nem csalt meg senkit, fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, és azt hiszem, hogy ők sem.
- Mi van?!