17. fejezet: A Banya

Nem tudtam Mira csókját kiűzni a fejemből. Nem azért, mert beleszerettem volna, hanem mert gyötört a bűntudat. Én nem voltam belé szerelmes, de Mira egy nagyon jó barátom volt. Hát mégis igaz lenne, hogy fiú és lány között nem lehet barátság? Nem akartam elveszíteni ezt a barátságot, még ősszel sem. Abban reménykedtem, hogy majd levelezem velük és meghívom őket valamelyik szünetben hozzánk. De most minden összeomlott. Ted szerette őt, és nem csak Scarlette lett elárulva, hanem ő is. Néhány perc alatt tört meg egy barátság, és árultam el egy másik barátot valamint a szerelmem. Képtelen voltam visszamenni és Scary szemébe nézni. Vagy találkozni Teddel. Nem akartam visszamenni, erre valahogy most nem voltam képes. Alkonyodott, de mégis úgy döntöttem, hogy kilovagolok Hópehellyel, legalábbis amíg kiszellőztetem a fejem. Hiszen amúgy is hozzájöttem. Elindultam az istállóba, nagyon örült nekem. Gyorsan felnyergeltem és felültem rá. Aztán pedig elindultam az erdő felé. A múltkori baleset óta nem tettem ilyet, de most szükségem volt rá, és amúgy sem éreztem magam veszélyben. Valahogy megnyugtatott. Vágtatni kezdtem, és csak némán élveztem, ahogy az arcomba fúj a szél. Kellett egy kis csend. Én nem akartam ezt. Miért kellett ezt pont most, amikor kezdtem egy kicsit boldog lenni a sok természetfeletti esemény mellett? Miért van az, hogy ami elromolhat, az el is romlik?

Mira mellett sokkal egyszerűbb lenne az életem, ebben igaza volt. Nem kellene egy őrült lidércfényt elviselnem, nem kellene azon aggódnom, hogy a szerelmemet örökké csak én láthatom és amikor öreg vén trotty leszek, ő még mindig ugyanígy fog kinézni. Mira mellett egyszerű és kellemes életem lenne. Bonyodalommentes házasság, boldog család, idilli hangulat, aranyos gyerekek és békés nyugdíjas évek. De vele mégsem tudtam ezt az egészet elképzelni, csakis Scary-vel. Ő az, akivel lennem kell. Hiszen én sem vagyok egészen a hagyományos értelemben véve ember. Látó vagyok. És bár nem tudom, hogy mit jelent ez, de tudtam, hogy a sorsom örökké meg van pecsételve. Nem kezdhetek normális emberekkel. És Mira mellett hol lenne a szerelem és a szenvedély? Hol lenne az igazán felemelő boldogság? Mira nem illik hozzám, Tedhez annál inkább. Miért nem tudott a megfelelő emberbe beleszeretni?

Hópehely barátságosan felnyerített és én elmosolyodtam. Ideje visszaindulnom, bármennyire is nem akartam. Szembe kellett néznem a helyzettel. Nem mondhattam el senkinek, és igaz, ami igaz, nekem nem jelentett semmit. Legalábbis semmi pozitív dolgot. Scarlette nem értené meg. Ennyire már ismertem őt. Kényes helyzet.

A házba érve, csak anyuval és Brendával futottam össze. Kellemesen csevegtek és közben teáztak. Anyára mosolyogtam, mert nem akartam, hogy észrevegye, hogy milyen zaklatott vagyok.

- Aeron? – lépett be apa a szobába és rám nézett. – Beszélhetnénk? – intett a szomszéd szoba felé. Megvontam a vállam és követtem. Fogalmam sem volt, hogy miről akar beszélni.

- Mi az? – kérdeztem.

- Mit szólnál hozzá, ha holnap beugornánk a városba? Csak a közeli kisvárosba, egy kis apa-fia program, na?

- Persze, oké. De… van valami más ok is? – gyanakodtam. Apa furcsán viselkedett.

- Nos… látom jól ismersz. Tegnap beszéltem telefonon a kastély tulajdonosával – mondta, én pedig lefagytam. Apa beszélt Scary anyjával? Hát igaz? Tényleg, övé még a ház? – És felvetette, hogy itt nyaralhatnánk a következő nyáron is. Mit szólnál hozzá?

- Pe-persze – nyögtem ki.

- Viszont ebben az esetben már most meg kéne írnunk a szerződést. Holnapra beszéltünk meg egy időpontot az irodájában. Velem jössz, ugye? – nézett rám lelkesen. Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak. Nem sok választásom volt. Az a nő egy gyilkos volt. Hidegvérrel megölte a saját lányait. Nem engedhettem, hogy apa kettesben legyen vele. Nem történhetett ez meg. Próbáltam leplezni az idegességem, és egyből tudtam, hogy íme még egy titok Scarlette előtt. Most már tényleg nem nézhetek a szemébe. De ha elmondom neki, megakadályozott volna. De nem tehettem ki az apámat ekkora veszélynek. Ha minden igaz, Scar anyja is egy lidérc és veszélyes. Vagy nem? Lehet, hogy csak egy egyszerű öregasszony. Talán csak menthetetlenül paranoiás lettem.

- Persze. És ki a tulajdonos? Fiatal vagy idősebb? Nő vagy férfi?

- Egy húsz-harminc körüli nő. Mi ez a sok kérdés? Ms. Lin-ként mutatkozott be. Többet én sem tudok. Amikor először jöttünk csak az ismerősöm beszélt vele. De nem kell aggódnod, kedvesnek tűnt és végre kimozdulhatsz innen. Bár meg kell hagyni, nagyon jól bírod. Nem hiányzik a városi élet?

- Néha igen, néha nem – feleltem elgondolkozva. Ebbe még bele se gondoltam.

Aznap este nem sokat beszélgettem Scary-vel. Észrevette, hogy valami megváltozott, de azt hitte, hogy csak a holnapi város látogatástól vagyok ideges. Olyan kedves volt velem, hogy belém hasított a bűntudat. Nem tudtam a szemébe nézni, inkább gyorsan úgy tettem, mint aki alszik.

Másnap reggel egyenesen a konyhába indultam, hogy megreggelizzek. Brenda már szokás szerint sürgött-forgott, és mosolyogva szolgált ki engem. Lassan megjöttek a többiek is. Liss duzzogott, hogy ő nem jön velünk, de megrémített a gondolat, hogy találkozzon a Banyával. Ő persze nem tudta, hogy ez a fő program.

- Aeron, nem láttad Mirát? – kérdezte Ted hirtelen. Nagyot nyeltem, és közben majdnem félrenyeltem a reggelimet. Zavartan néztem rá, de ő semmit nem vett észre az idegességemből. Lissa viszont összevonta a szemöldökét.

- Nem… miért? – nyögtem ki végül.

- Nem tudom… mindegy. Biztos csak elaludt. Csak mostanában furcsán viselkedik. De ne is figyelj rám, biztosan tévedek – mosolygott én pedig egy utolsó rohadéknak éreztem magam, hogy ezt teszem a barátommal. De mégis mit tehettem volna? Hogy nem tudom hol van, de tegnap megcsókolt?! Nem ezt nem mondhattam, inkább csendben maradtam, és gyorsan befejeztem az evést. Apára néztem, aki már a kávéját itta egy újság felett.

- Mehetünk? – kérdeztem feszülten.

- Persze – lepődött meg. Biztos nem hitte, hogy én leszek az, aki előbb indulni akar. De aztán azt gondolta, hogy a városi légkör vonzz. – Akkor menjünk! Sziasztok, akkor mi este jövünk! – köszönt el a többiektől, majd én is követtem a példáját. Melissa csalódottan nézett utánunk.

A legközelebbi város csak kétórányira volt. Hamar odaértünk. Idegennek éreztem a helyet, már megszoktam a vidéki csendet. Furcsa volt újra része lenni a nyüzsgésnek.

- Először benézünk Miss Linhez, oké? – kérdezte apa furcsa álmodozó hanghordozással, ami nagyon nem tetszett. Remélem, nem akarja, hogy megtetsszen neki egy lidérc. Mert most már biztos voltam benne, hogy csak is az lehet. Már ha igazak a pletykák és tényleg a ház tulajdonosa a Banya. Reméltem, hogy nem. Az egy kellemetlen találkozás lenne.

Egy hatalmas irodaháznál álltunk meg. Fájni kezdett a fejem, amit nem tudtam mire vélni. Erőltetett lelkesedést varázsoltam az arcomra, de apa semmit nem vett észre. Döbbenten vettem észre, hogy milyen gyermeki ámulat van az arcán. Gyanakodva követtem. Teljesen összezavarodtam.

Az irodaházba könnyen bejutottunk, de különös érzésem volt. Mindenki végig nézett rajtunk. Az apámra fölényesen, rám pedig ellenségesen tekintettek. De biztosan csak beképzelem. Hiszen miért lenne így? Nem is ismertek. Mindenki furcsa volt, és egyre jobban hasogatott a fejem. Végre megérkeztünk Miss Lin titkárnőjéhez, aki mosolyogva közölte, hogy pár perc és fogad minket. Nekem ez az egész nem tetszett.

- Mr. Redway, tudna nekem segíteni? Egy perc az egész – szólalt meg a titkárnő könyörögve. Megütközve meredtem rá, míg az apám lenyűgözve. Egy darabig nem terveztem, hogy szóba állok vele ezekután.

- Te-te-természetesen – dadogta, mint egy kisiskolás és szó nélkül magamra hagytak. Kissé sértetten sóhajtottam. Ez az egész nem tetszett nekem.

- Mr. Redway, befáradna? – kérdezte egy csilingelő hang az ajtó felől, és úgy pördültem meg, mintha zsinóron rángattak volna. Egyből tudtam, hogy ki ez a nő. De nem akartam elhinni. Döbbenten meredtem rá.

- Ejnye, illik válaszolni, nem igaz? – vigyorgott most már leplezetlenül.

- Mit keres maga itt? És hol a Banya?

- Banya? – nevetett fel. – Még mindig így hívnak a falusiak? Bókol a tudat, hogy még mindig foglalkoznak velem. De befáradnál végre? Itt az ideje, hogy jobban megismerjük egymást, nem? Eddig csak futólag találkoztunk.

- Mit csinált az apámmal? Hova vitte az a nő? – kérdeztem dacosan és közben kerestem a menekülési utakat.

- Stefanie csak körbe vezeti, amíg mi ketten elbeszélgetünk.

- Stefanie? – kérdeztem döbbenten. Ismerős név volt, és azt is tudtam, honnan.

- Ó, bizony. Csak kicsit belepiszkáltam az agyadba, hogy ne ismerd fel azonnal. Lenyűgöző, hogy mennyire hasonlít Scarlette-re, legalábbis külsőre. Nem engedhettem, hogy azonnal rájöjj a dolgokra. Ó, még be sem mutatkoztam tisztességesen. A nevem Sherilyn Mayline Ellwood – nyújtotta a kezét, de annyira döbbent voltam, hogy csak néztem rá és nem találtam a szavakat. Scarlette elárult engem. Végig hazudott. Sherilyn az anyja volt, de ezt a lényegtelen információt elfelejtette közölni velem…