1. fejezet: Scary

"Az életben néha feltűnik egy személy, aki az egész világodat felforgatja..."

- Miért van a szőke nő ágya felett egy „A” betű? – kérdezte Charles röhögve a mellette ülő barátnőjétől, de Emmától csak egy lesajnáló, szemforgató pillantást kapott. Szőke haját unottan kezdte el babrálni, de láttam a mosolyt a szája sarkában. Valószínűleg Charles is, mert Emma látszólag unott hangulata miatt sem zavartatta magát. Mindezt lazán megfigyelhettem a tükörből, ugyanis éppen az autót vezettem. Egy buliból tartottunk éppen hazafelé, miután mélyen a pohár fenekére néztünk. Tudtam, hogy nem kellene ittasan ülnöm a volán mögé, de teljesen józannak éreztem magam. Charles viszont úgy pörgött, mint aki végig itta az egész eddigi életét. A lányok, Becky és Emma inkább fáradtnak látszottak. Oldalra fordultam és Beckyre mosolyogtam. Ásítás után viszonozta csak, és megborzongott, mikor a hozzá közelebb eső kezemmel végigsimítottam a combján. Rövid farmersortja szabadon hagyta számomra ezt a területet, én pedig engedelmesen barangoltam, persze, félszemmel a sötét útra figyelve.
- Hogy szeretkezés közben el ne felejtse a szöveget – válaszolta meg a kérdését Charles röhögve, és végig tápászkodott a hátsó ülésen.
- Nagyon vicces, de ne terpeszkedj az én helyemen is – csattant fel Emma játékos éllel a hangjában, majd csókot hintett barátja ajkaira. Ez volt az a pont, hogy elfordultam. Egyenesen az útra meredtem, valahogy nem hozott lázba a barátaim intimszférája, és fellobbant bennem is a vágy Becky csókja után. Éreztem, hogy a testem megfeszül, az alkohol valahogy felsokszorozta a testi szükségleteimet. Becky érzékiesen csábos mosolya sem segített a helyzeten, és ahogy rápillantottam, észrevettem, hogy a felső, amit viselt, kissé elcsúszott, nagyobb teret engedve a szememnek a dekoltázsa tájékán.
Nagyot nyeltem.
Próbáltam az útra figyelni, hiszen szinte teljesen sötét volt. Elhagyatott erdős részen hajtottam keresztül, de mégis óvatos próbáltam maradni. Emma és Charles szinte egymásnak estek hátul, ki kapcsolva a biztonsági öveiket, és halk nyöszörgéseket hallattak. Becky halkan kuncogott és megvillant valami a tekintetében. Nem bírtam tovább magammal, minden ellenem játszott. Meg akartam csókolni. Kívántam őt. Nem bírtam ki, addig amíg megállunk, most akartam. Az alkohol erre buzdított, nekem pedig gyengülni kezdett az akaratom. Nem akartam természetesen balesetet, és úgy gondoltam, hogy semmi baj nem történhet. Senki nem jár erre, vagy negyedórája nem láttam egyetlen autót se. Ki járna errefelé az éjszaka közepén?
Ennyi elég is volt, hogy megnyugtassam a veszélyérzetem. Bíztam magamban annyira, hogy egyenesben tudjam tartani a kormányt, hiszen egyenes szakasz következett. Lassan oldalra fordítottam a fejem és Becky felé közelítettem. Meg akart szólalni, aztán elhallgatott. Inkább átölelte a nyakamat és magába fogadta az ajkaimat. Sóhaj szakadt fel belőlem, és még többet kívántam, miközben félkézzel vakon vezettem az autót. De nem történt semmi, én pedig belevesztem az érzéki mámorba. Lágyan szívogatta az ajkaimat, a nyelve pedig bejárta a számat. Csodálatos volt. Szerettem Rebeccát. De bármennyire is jó volt, elszakadtam tőle. Láttam, ahogy az ajkai, melyek korábban engem csókoltak, most csalódottan lekókadnak. De pont azért kellett figyelnem, mert szerettem. Nem engedhettem, hogy baja essen. Nem foglaltam a testem követelőző kényszerével, és felnéztem.
Vakító villanás. Ezt láttam meg először, majd végül szembetaláltam magam a rémálmommal. Egy hatalmas teherautó száguldott felénk, mi pedig éppen a rossz sávban hajtottunk. Próbáltam félre húzni a kormányt, de teljesen pánikba estem. Rebecca vadul sikoltozott mellettem, annyira, hogy Charles és Emma is észrevették a közeledő veszélyt. Sikerült félrekormányoznom az autót, de nem teljesen. Hirtelen irányíthatatlanná vált, és vészesen imbolyogni kezdett, egészen addig, amíg a száguldó teherautó bele nem csapódott a hátsó részébe.
Hatalmas csattanás. A barátaim sikolya volt az utolsó, amire emlékszem. A sötétség elnyelt, és tudtam, hogy vége. Soha nem mondtam meg Rebeccának, hogy szeretem…
Nem akartam még meghalni… nem halhattam meg…

***

Mikor legközelebb érzékelni kezdtem magam körül a világot, csak fájdalmat éreztem. Az emlékeim homályosak voltak, a fejemben káosz uralkodott. Már egy ideje hallottam a hangokat körülöttem, de nem volt erőm reagálni rá. Hiába akartam kiabálni, nem tört fel hang a torkomból, az ajkaim mozdulatlanok maradtak. Éreztem, ahogy egy gyengéd kéz fogja a kezem, de nem tudtam megszorítani. Becky arca lebegett a szemem előtt, arra vágytam, hogy lássam őt. Tudni akartam, hogy mi van vele. Bizonyára ő fogja a kezem. Még halványan éreztem is azt a barackillatot, ami belőle áradt. Biztos voltam benne, hogy itt van mellettem. Így még a néma romantikázásom is valóságosabbnak tűnt.
- Kisfiam… - suttogta egy hang, és egy kéz simított végig az arcomon. Nem Becky volt az. Kinyitottam a szemem. Először semmit nem láttam, de a siker érzése azonnal elöntött. Sikerült megmozdulnom. Végre eloszlott a sötétség. De a barátnőm arca helyett az anyámat láttam meg, ahogy könnyes szemmel a nevemet ismételgeti.
- Aeron… Aeron… kisfiam… - suttogta szinte zokogva, és kiabálni kezdett. Nem értettem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Minden olyan értelmetlennek tűnt, akárcsak egy ruházati üzlet.
- Becky – suttogtam az egyetlen nevet, ami most érdekelt. Tudni akartam, hogy mi van vele. Valami azt súgta, hogy történt valami. Valami rossz. Amiért én itt vagyok, és amiért ő nincs az ágyam mellett. Valami történt.
- Még ne beszélj – suttogta anya lágyan, a könnyei még mindig hullottak. Azt akartam mondani, hogy ne sírjon. Biztos nincsen semmi baj, de ehelyett teljesen mást mondtam. Illetve suttogtam.
- Becky… Becky… jól van? – néztem az arcára. Láttam a szemeiben a választ, de nem akartam elfogadni. Néma iszonyat, sajnálat és gyász. Az nem lehet… - És a többiek? Charles és Emma? – nyögtem ki a szavakat nagy nehezen. Nem forgott a nyelvem rendesen, de így is megértett, és válasz helyett némán zokogni kezdett.
- Annyira sajnálom, Aeron – suttogta, én pedig megráztam a fejem. Az nem lehet. Nem halhattak meg mind. Nem halhatott meg Becky. Nem halhattak meg miattam!

Két hónappal később…

Az autó lassan állt meg, de nem akartam kiszállni. A szememet szorosan behunytam és azt kívántam, hogy bár ez az egész nem így lenne, nem akartam itt lenni. Nem akartam kiszállni, inkább menekülni akartam. Vissza akartam kapni az életemet, azt az életet, amely a nagyvárosban zajlott. Nem érdekeltek az érvek, az indokok. Nem. Nem akartam egy olyan helyre jönni, ahol a civilizáció nyomai nagyban hiányosak. Nem akartam olyan helyet, ahol nincs alkohol, nincsen drog, és nincsen internet. Nem mintha drogfüggő lennék. Mert nem voltam, bármit is mondott az anyám. Csak egyszer fordult elő, bár számára ez is főbenjáró bűn volt. Én viszont nem bántam. Még soha nem éreztem magam jobban. Újra át akartam élni, ki akartam szakadni a kemény valóságból. De már ezt sem tehettem. Örülhettem, ha itt ismerték az összkomfortos ház fogalmát. Ugyanis a legközelebbi nagyobb város többórányira volt. Esélyem se volt, hogy elmenjek innen. A kocsi kulcsát bizonyára elzárják majd előlem.
- Aeron? – szólongatott az apám. – Megjöttünk.
- Tudom – válaszoltam és megvontam a vállam. De még mindig nem néztem ki. Anya és Melissa bár biztosan be is mentek. Ahogy a húgomat ismertem most rohamozza meg a szobákat, hogy kiválassza magának a legjobbat.
- Menjünk be – mondta, és kiszállt a kocsiból. Sóhajtva követtem. Nem akartam. Mikor felnéztem, majdnem felkiáltottam. Egy kis parasztházra számítottam, mindenféle vidéki állatkával, ehelyett egy valóságos kastély fogadott. Hatalmas volt. Hasonlított azokra az épületekre, amelyeket a kíséretfilmekben láttam. Nem sok mindenben különbözött, talán csak színesebb volt. A kertben ezreivel pompáztak a virágok, anya imádni fogja ezt a helyet. De én nem.
- Hogy tetszik? – kérdezte apa csendesen.
- Hatalmas – feleltem. Ez volt az egyetlen szó, ami illett rá. – Honnan van erre pénzünk?
- Egy barátom rokonáé volt, és kölcsönkaptuk a nyárra. És tudod… előléptettek a vállalatnál.
- Gratulálok. De hogy fogsz innen dolgozni?
- Bejárok mindennap – sóhajtotta. Láttam rajta, hogy ő sem kívánta jobban ezt a költözést, mint én. Akkor miért vagyunk itt? Melissa szóba sem állt velem, mióta a szüleink közölték, hogy hova hoznak minket. Én szintén gyűlöltem még a gondolatot is. Apa se tűnt túl lelkesnek, és anyának se ez volt minden vágya. Akkor miért?

Sóhajtva emeltem ki a sporttáskámat a kocsiból és elindultam a bejárat felé. Nem hoztam sok cuccot, csak egy-két ruhát. Hiszen minek. Úgyse fogok kimozdulni a szobámból, és majd szép lassan bedilizek. Talán ez a büntetésem. Sosem szerettem a vidéki helyeket, sosem szerettem a csendet. Főleg mostanában. A csend hagyott gondolkozni és én nem akartam, hogy járjon az agyam. Mert fájt. Fájt minden gondolat, minden emlék. Gyűlöltem gondolkodni.
- Aeron? – nézett rám apa aggodalmasan. Ráemeltem a tekintetem. – Minden rendben?
Bólintottam, és elindultam. A ház belülről egész jól nézett ki, de engem nem érdekelt. Pillantást se vetettem rá, amivel elértem, hogy anya csalódottan szóljon utánam. De én csak mentem előre, egyenesen fel az emeletre, hogy bezárkózhassak a szobámba és kitaláljam, hogy hogyan fogom túlélni az elkövetkezendő hónapokat. Kellett valami terv, ami segít. Ami megakadályozza, hogy megőrüljek.
Megálltam az egyik szoba előtt, ami nyitva állt. Melissa bent pakolt. Nem volt túl nagy vagy tágas, még csak nem is az erkélyes szobát választotta. Kérdőn vontam fel a szemöldököm, mire felnézett. Egyből tudta, hogy mi a meglepettségem oka.
- Alma nem volt hajlandó bemenni a másik szobába, így kénytelen voltam a kisebbet választani. Szerencséd – mondta, és a kutyájára nézett. Mai napig nem értettem, hogy hogyan nevezhette el így kutyáját. Persze, mindig azt magyarázta, hogy valójában az Alma szó lelket jelent, és Alma úgy nézett rá már az első pillanatban, mintha a lelkébe látna. És elvileg női név volt.
Sóhajtottam, nekem tulajdonképpen mindegy volt nekem, hogy melyik lesz szobám, úgyhogy még egyszer megkérdeztem.
- Biztos, hogy jó lesz a kisebbik? Még nem késő meggondolnod magad. De ha beköltözök és pár nap múlva könyörögve jössz, hogy cseréljünk… akkor talán elküldelek melegebb éghajlatra. Szóval?
- Jó lesz. Mindig nagy szobám volt, most kipróbálom, hogy milyen a kicsi. Különben is Alma nem hajlandó betenni még a lábát se. Az pedig nekem nem jó.
- Te tudod – vontam meg a vállam, és elindultam.
- Aeron? – kiáltott utánam. Megfordultam. – Megtennéd, hogy összeszeded magad végre? Nem a te hibád. És nem akarok itt maradni az életem végéig.
- Miután nagykorú leszel, nem kötelezhetnek – válaszoltam fagyosan és elindultam a szobám felé.

Valóban tágas volt. De nem foglalkoztam vele. Ledobtam a sarokba a táskámat, és megindultam a hatalmas badachinos ágy felé. Levetettem magam. Aztán eszembe jutott Becky. Felpattantam és kivettem a bekeretezett fényképét a táskámból, és az ágy mellett lévő éjjeli szekrényre helyeztem. Szomorúan néztem a nevető arcot, és emlékképek jelentek meg a szemem előtt. Szinte éreztem, ahogy boldogan emelem a fényképezőgépet és ő boldogan a kamerába nevet. Minden olyan jó volt…
- De megható – szólalt meg egy gúnyos női hang a hátam mögül. Megpördültem, és megpillantottam… a valaha látott leggyönyörűbb nőt. Hosszú vörös haja hullámokban omlott kecses vállaira, szépségesen kék szemei meglepetten néztek rám. Formás karcsú alakját csak egy nyári ruha takarta, szabadon hagyva gyönyörű lábait.
Megráztam a fejem. Hiszen én Rebeccát szerettem. Mégis el kellett ismernem, hogy ez a nő gyönyörű. Csak azt nem értettem, hogy hogyan került ide.
- Mit csinálsz a szobámban? – kérdeztem. Hátranézett, mintha nem hinné, hogy őt nézném.
- Én? – kérdezte, mikor rájött, hogy nincs senki más a szobában. – Te hozzám beszélsz?
- Ki máshoz? – kérdeztem vissza.
- Te látsz engem? – kérdezte őszinte meglepettséggel, mire felvontam a szemöldökön.
- Persze, Aeron vagyok. De hogy kerülsz ide?
- Én Scary – válaszolta, de a következő pillanatban Melissa rontott be a szobámba.
- Na milyen a szoba? – kérdezte, és nem értette, hogy miért nézek rá olyan furcsán. De tulajdonképpen keresztül ment az idegen nőn, aki aztán a falon keresztül távozott. Döbbenten tátogtam, nem hittem el, amit láttam.
Megőrültem.